Véget ért a 41. Utazás kiállítás

2018. március 4., vasárnap

Optimizmus és folyamatos növekedés. Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 41. Utazás kiállítást is. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 23 ország 314 kiállítója hozta el újdonságait. A belföldi díszvendég Hévíz, a külföldi ezúttal Marokkó volt.

Az ország és a kelet-közép-európai régió legjelentősebb turisztikai seregszemléje, amelynek fókuszában idén az aktív kikapcsolódás állt, ezúttal is egyaránt szólt a nagyközönségnek és a turisztikai szakmának. A kiállítók – hosszú évek után – ismét két pavilont töltöttek meg, így a látogatók több mint 25 ezer négyzetméteren válogathattak az irodák, régiók és országok kínálatából.

Folyamatos bővülés

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) adatai szerint a tavalyi igen sikeres éve volt az ágazatnak: a nemzetközi turizmus 7 százalékkal bővült, így meghaladta az 1,32 milliárdot a turistaérkezések száma a világban. A kiugró növekedés hátterét az adja, hogy a világgazdaság általános állapota már negyedik éve nagyon jó, nő a lakosság jövedelme, amiből a turizmusra is többet költenek – mondta a kiállítás szakmai napján Somogyi Zoltán, az UNWTO főtitkár-helyettese. A legnagyobb mértékű, 8,4 százalékos bővülést Európában mérték, ezen belül a kelet-közép-európai régió 5 százalékos növekedést könyvelhetett el 2017-ben.

Dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) elnöke azt emelte ki, hogy tavaly ősszel fogadta el a kormány a magyar turizmus következő 10-12 évét meghatározó stratégiát, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at. A dokumentum konkrét célokat tűz ki, így azt, hogy a turizmusban dolgozók létszáma a jelenlegi csaknem 370 ezerről 460 ezerre, a turizmus súlya a GDP-ben 10-ről 16 százalékra emelkedjen.

Például Hévíz – és Marokkó

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a kiállítás megnyitóján Hévíz példáján keresztül érzékeltette azt a fajta rugalmasságot, amely nélkülözhetetlen az ágazat fejlődése szempontjából. Mint mondta: a várost, amely korábban elsősorban az orosz turistákra épített, rosszul érintette a gazdasági válság, de a civil és az üzleti szféra összefogásával, régiós partnerekkel néhány év alatt kilábalt, és tavaly rekordévet zárt. Egymaga a teljes magyarországi turizmus 4 százalékát termeli meg, amivel az alig 5 ezres település több megyét is megelőz.

Papp Gábor, a város polgármestere pedig arról beszélt, hogy a Hévíz Balaton Airport további fejlesztése, a Kisfaludy-program szálláshelyfejlesztései, vagy a helyi minőségfejlesztési pályázati támogatások további eredményeket hoznak a jövőben. A városvezető az Utazás Kiállításon 12 pontban mutatta be a településen tervezett fejlesztéseket. Gyalogos sétány, új autóbusz-pályaudvar, 44 szobás sportszálló és a tóból elfolyó meleg víz újrahasznosítása is szerepel a tervek között.

Mohammed Sajid, a Marokkói Királyság turisztikai minisztere szerint, ahogy Hévíz Magyarországon a turizmus motorja, úgy Casablanca is az Marokkóban, amelynek a polgármestere volt korábban. Marokkó és Magyarország turisztikai kapcsolatai tavaly ősz, a közvetlen légi járatok elindulása óta egyre szorosabbak, Budapestről alig 3,5 óra alatt el lehet jutni Marrákesbe, és nagyjából négy óra alatt Agadirba.

Sikeres kísérő programok

A kiállítás első napján számos szakmai tanácskozást és kerekasztalt rendeztek. A részvevők a hazai és nemzetközi turizmus legfrissebb trendjeit, az ágazatot sújtó munkaerőhiányt, az online turizmus tapasztalatait, az iparágban működő startupok tevékenységét vitatták meg. Külön szekcióban foglalkoztak a gasztro- és borturizmussal, az egészségturizmussal, a hazai repülőterek fejlesztésének kérdéseivel és az LMBTQ közösség utazási szokásaival, az ebben a célcsoportban rejlő turisztikai potenciállal.

A kiállítók között idén is többen döntöttek úgy, hogy erőiket koncentrálva, közös standdal jelentkeznek. Az együttműködés – magyar szempontból – egyik legfontosabb példája Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttes megjelenése volt. Ez a gesztus jelzi azt az akaratot, hogy Magyarország állandó és jószomszédi kapcsolatot kíván fenntartani Kárpátalján - mondta Grezsa István kormánybiztos a kiállítás szakmai napján. Hozzátette: a kelet-ukrajnai háború kedvezőtlen turisztikai hatásának ellensúlyozására a Rákóczi Szövetséggel közös utaztatási programot indítottak, melynek köszönhetően újra megjelentek a magyar csoportok Kárpátalján.

Ahogy az elmúlt években, most is nagy siker volt a Gasztro Udvar, ahol bemutatkoztak a világ népeinek konyhái.

Társrendezvények

Az Utazás kiállítást ezúttal négy társrendezvény kísérte.

A Bringaexpóra a kiállítók elhozták legújabb fejlesztéseiket és kiegészítőiket. Sokan kísérték figyelemmel a látványos trial show-t és versenyt, a BMX bemutatót, a Bringa Vágtát és – Európában egyedülálló módon – először a junior Eliminátor CX versenyt. A Magyar Kerékpáros Szövetség a Bringaexpón mutatta be a hivatalos, 2018-as versenynaptárt.

A Futó Expo látogatói szakemberek segítségével teljesítmény felmérésen vehettek részt, valamint tájékozódhattak egyebek között az egészséges táplálkozásról, a gyógytorna és sportmasszázs fontosságáról. Részt vehettek közösségi futásokon, a jelmezes (MaszkaRun) megmérettetésen is, valamint a legjobb futófelszerelések közül válogathattak.

Idén először volt az Utazás kiállítás része a 6. Járatlan Utakon Fesztivál, amelyen az ország ismert utazói, bloggerei osztották meg történeteiket és tapasztalataikat a közönséggel. Nagy sikert aratott a 22 tematikus vetítés és pódiumbeszélgetés, amelyek az utazás szinte minden területét felölelték az aktív turizmustól, a bor-és gasztro turizmuson át a futó és sportturizmusig.

Sokan keresték fel az idén hetedik alkalommal megrendezett HTCC Afrika Expo és Vásárt is.

További információk a sajto1@hungexpo.hu címen vagy a kiállítás honlapján, a http://utazas.hungexpo.hu/ - n.

 
 

Kapcsolódó híreink

Bocuse d'Or magyar selejtező

Bocuse d'Or magyar selejtező

December 3.-án lezajlott a Bocuse d’Or magyar döntőjének selejtezője. Büszkék vagyunk rá, hogy a versenyek mellett immár a... tovább olvasom »

Budapest – Gasztrofőváros 2018

Budapest – Gasztrofőváros 2018

Az eddigi legsikeresebb Sirha Budapest kiállítást rendezte a HUNGEXPO a Budapesti Vásárközpontban. Az idén harmadik alkalommal megrendezett... tovább olvasom »